kisvasut.hu - narrowgauge.hu - Gallery

Budapest/ Kelenföldi Hőerőmű

A Kelenföldi Hőerőmű egykori kisvasútjának feladata a salak kihordása volt. (A szén a nagyvasúti kocsikról közvetlenül került a bunkerekbe.) A salakot a Duna partra hordták, itt keresztezte a kisvasút a nagyvasúti iparvágányt 600/1435 mm vágányátszeléssel.

A 600 mm nyomtávú kisvasút 1914-ben épült. A csillekocsikat kezdetben kézi erővel tolták, majd csak 1935-ben tértek át a gőzmozdonyos vontatásra. A kazánháznál lehulló salakot vízsugár mosta az udvar szintje alatti ülepítő medencébe, ahonnan futódaru emelte a csillékbe. A trakcióváltás 1960-ban történt, ekkor cserélték le a gőzmozdonyokat MD-40 típusú dízelmozdonyokra. A motormozdonyokkal vontatott szerelvények 20-25 csilléből álltak.
A 2 kilométer hosszú, 11-14 kg/fm tömegű vágányokból álló kisvasút az erőmű széntüzelésének 1977. évi beszüntetését követően, 1978. tavaszán szűnt meg. A járművek eltűntek, a pályát felszedték. Egyetlen emlék maradt csak meg hosszú időn keresztül, ez pedig a nagyvasúti vontatóvágány és a Duna partra kanyarodó kisvasúti vágány 45° körüli szögű keresztezése.


A kisvasút maradványai

KÉV-Metró telephely

KÉV-Metró, 1997. július. Bp. XI. ker. Budafoki út és a Kopaszi-gát közt létezett az üzem.

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline