Az 1956-ban termelésbe lépő üzem széntelepét az eredetileg elképzelt megoldás - a XII. akna főereszkéjéből indított szállítóvágat - helyett két függőleges aknával tárták fel. A személyszállító légaknának a XI. sz. bányaüzem már meglévő tömedékaknáját használták fel, annak a + 105,1 m szintről a +4,4 m szintig történő továbbhajtásával. Ez a +242,1 m-ről induló tömedékakna az ún. "Vadorzó" árokban volt és innen származott a közismert Vadorzó akna elnevezés is. A 2 X 2 csillés, emeleteskasos teherszállító akna a +259,0 m szintről indult a 4,6 m szinti rakodóba. A rétegtani és tektonikai viszonyok hátrányosan befolyásolták az üzem művelési és gépesítési lehetőségeit, az üzem vetőkkel erősen szabdalt területen bányászkodott. 1965-ig elsősorban iszapolásos kamrafejtésekkel művelt amelyeket iszaptömedékeléses frontfejtések, később egyedi acéltámos omlasztásos frontfejtések váltottak fel. A Xll/a. aknában létesült a szénmedencében elsőként gépesített földalatti személyszállítás, az 1964-ben üzembe helyezett függesztőszékes kötélpályával. A Xl/a. aknával történt összekapcsolása után az aknapár pillérének leművelését kezdetben Gullick, majd pajzsbiztosítású, omladék szilárdításos komplex frontokkal végezték. A Xll/a. akna a tatabányai szénmedence utolsó aknájaként 1987 augusztusában fejezte be a termelést. Működése alatt, 1956- tól 1987-ig 8333 kilótonna barnaszén került kitermelésre. |
